Egy kis motortörténelem

Aki szeretne egy motort magának, vagy már rendelkezik is egy ilyen csodás közlekedési eszközzel, érdekes lehet egy kicsit megismerkedni a motorok történetével.

Gottlieb Daimler és Wilhelm Maybach tervezte, majd építette az első motort, 1885-ben, Stuttgartban. Reitwagennek nevezték a járművet, mely a „reiten” német szóból ered, ennek jelentése „lovagolni”.

Az első, meg is vásárolható motort 1894-ben mutatták be, neve Hildebrand & Wolfmüller. Először kerékpárokat szerettek volna alkalmassá tenni arra, hogy belsőégésű motorokat fogadjanak. Ezeket a kereteket hamar kinőtték, mikor megnőtt az erőforrások teljesítménye.

A legnagyobb motorkerékpár gyártó az Indian volt. Évente 20000 motor előállítására volt képes. Ezt a dicsőséget azonban elvette tőle 1920-ban a Harley-Davidson, melynek 67 országban árusították termékeit. Az 1930-as évek elejére pedig a DKW lett a legnagyobb gyártó.

A motorok ma már mindennapi közlekedési eszközökké lettek, sokan pedig a motorozás szerelmeseivé váltak. Ahogy egy motoros mondás tartja: „Négy kerék a testet mozgatja, két kerék a lelket.”

Térjen be Ön is motorszervizünkbe, ha szeretné motorját profi szakértőkkel megjavíttatni, megszépíteni. Forduljon hozzánk bizalommal!

Tags: , , ,

06-30/9720-320 fancsi.motor@gmail.com